A Csányi5 közönsége erősen interaktív társaság. Ovisok kiscsoporttól felfelé, egészen alsó tagozatig, kismamák, nagymamák

Hogy mi is az a Szívdesszert, utólag belegondolva a műsorból egyáltalán nem derült ki. Talán valami csoki, piros fóliában, versbe szedve, gitárkísérettel.

A Csányi5 közönsége erősen interaktív társaság. Ovisok kiscsoporttól felfelé, egészen alsó tagozatig, kismamák, nagymamák. Zajongnak, bekiabálnak ha tetszik valami, gátlástalanul beletapsikolnak. A költő, Varró Dániel tizenkét éves korában írta első verseit, s szinte azonnal sikeres volt. Első kötete, a Bögre Azúr 1999-ben befutott. Presser Pici (Pici bácsi) is megzenésítette költeményeit, írt bábmusicalt, meseregényt. Ma már az egyik legkiválóbb hazai műfordító. A Túl a maszathegyen (2003) sikere arra bizonyíték, hogy a játékosság, a nyelvi természetesség megújítja a magyar verset is. Sok költő próbálkozott gyerekverssel Csukás Istvántól Weöres Sándorig, de a tollat letéve visszatértek a „komoly költészethez”. Időközben költőnk negyvenhat lett, háromgyerekes családapa, de a mentalitás cseppet sem változott. A szereposztás igen. „A gyerekek nagyon tudnak táncolni az ember idegein”, mondja. De akik túl a maszathegyen laknak rendesen megmossák a fogukat, megfésülik a hajukat, összehajtogatják a pizsamájukat. Ott lakik Lecsöppenő Kecsöpbenő, Szösznéne, Pöszméte, s a többi hős.

Akik Varró Dánielt a „posztinfantilizmus” költőjének tartják, tévednek. A nyelvi játékosság, a vers a legmélyebb emberi ösztönvilághoz tartozik. Varró Dániel mondja: amikor kezébe nyomták első kisfiát, aki „nyekergett, nyugtalankodott”, zavarában egy verset kezdett mondani. „Komoly” Ady verset halálról, elmúlásról, őszről, a gyerek elhallgatott, elkerekedett szemmel bámult. Hogy Varró változatlanul népszerű, Badar ország királya, a műsorzárás is bizonyítja. Az irodalmi estek után a közönség udvariasan tapsol, veszi a kabátját, s valami emelkedett érzéssel távozik. Most a társaság a Csányi5-ben maradt. Az egyik nagyi negyedórányi felolvasási ráadást kért, megjelölve a bónusz verseket. Varró különben maga mondta: nem akart mindig költő lenni. Élete egy fontos szakaszában buszsofőr szeretett volna lenni, annyira lenyűgözték a zöld meg a piros gombok, amelyekkel az ajtót nyitják, csukják. Aztán rossz tapasztalatai lettek a rácsukódó buszajtókkal s egyúttal a sofőrökkel. Ahogy a költő mondja: „ahogy az orrok bepirulnak, a buszvezetők felvidulnak.” Mellesleg az is legenda, hogy a költészetből nem lehet megélni. Közgazdasági nézeteit Varró gyerekversben összegezte: „Szép állat a zebra, nincsen gondja zabra.”

Varró poéta és a gitáros zeneszerző, Molnár György tíz éve alkot érzékeny párost.

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

Táncbemutatóval, táncházzal, zenével és tűzugrással is készülnek a nyári napforduló megünneplésére a TÖE szervezői.
Két fiatal nő, szomszédok a Mátyás téren, felelősséget érezve lakókörnyezetükért, szomszédünnepet rendezett az önkormányzat támogatásával, egész napos programot játékkal, zenével, irodalommal,...
Hogyan lehet túlélni a Lidl árnyékában? Mi az előnye egy piacnak a szupermarketekkel szemben? Vannak-e trendek, divat-e piacolni? Milyen erősségei vannak az Új Teleki téri Piacnak, és mire van még...
Jó hír, hogy a kerületi rendelőintézetbe új szemészorvos érkezett, így jelentősen csökkent az előjegyzési idő, ráadásul akinek szemüvegre van szüksége, akár helyben, az itt üzemelő optikában is...
Június 8-án, szombaton ismét a gyerekek és a kellemesen szórakozni vágyó felnőtteké lesz a Rákóczi tér egy napra.
Önkormányzati és európai parlamenti választásokat tartanak egyszerre júniusban Magyarországon. A voksolásokkal kapcsolatos információkat folyamatosan tesszük közzé a magazinban dr. Mogyorósi Sándor,...
Megnyíltak a kerületi csobogók a Teleki téren, a Mátyás téren és a Golgota téren, valamint a szökőkutak is működnek a Horváth Mihály téren és a Kálvária téren.
A drogstratégia megalkotásával az önkormányzat az INDIT (Integrált Drogterápiás Intézet) Közalapítványt bízta meg, és a munkaanyagról május 16-án a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumon tartottak...
Május 21-től átvehetőek a Terézvárosi Junior Utalványok a polgármesteri hivatalban. A támogatás minden, itt élő 6. és 20. év közötti fiatalnak jár.
A faltól falig megújuló és zöldebbé váló Csengery utca újabb szakaszát egy helyi lakossal nyitotta meg a forgalomnak és az itt élőknek május 15-én Soproni Tamás polgármester. Ez már a második üteme...
A tavalyi előzmények után vasárnap folytatódott a Klauzál téri Vásárcsarnokban a Green Market sikersorozata. A tervek között ez régóta szerepelt, de a tér felújítása, az átépítés nem kedvezett a...
Belváros Egészségügyéért Díjat az V. kerület önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Bizottsága a kerületi lakosok egészségének megőrzéséért kiemelkedő munkát végzők tevékenységének...
A Szenes Hanna Parkból az Almássy térre költözött át az Erzsébetvárosi Anzix köztéri kiállítás, mely az önkormányzat támogatásával valósul meg.
A VI. kerület Nagykörúton kívüli részén is megkezdte a kizárólagos lakossági parkolóhelyek kijelölését az önkormányzat. A 2021-ben elindított rendszer azt jelenti, hogy hétköznap éjszakánként a...
Belváros Önkormányzata idén is megrendezi a hagyományos muskátliosztást, melyre minden V. kerületi lakos jogosult, a készlet erejéig.
Az államosított józsefvárosi házak lakói leginkább attól félnek, hogy az utcára kerülnek, hiába fizetnek rendesen és tisztázott a bérleti jogviszonyuk. Pikó azt ígérte, ha kell, perel a bérlők jobb...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új épületének, a Katasztrófavédelmi Intézet Speciális Képzési Központjának alapkőletételén jelentette be az egyetem rektora a Ludovika Gyűrű kialakítását is....
A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb palántaosztást szervezünk Erzsébetvárosban!

A címlapról

A szombati békemenet legfontosabb célja világossá tenni, hogy most...
Pénteken 16 óráig jelentkezhetnek a nemzetiségi névjegyzékbe azok a...
A kormány az élet minden területén támogatja a családokat, legyen...
A Fővárosi Állat- és Növénykert exkluzív programja folytatódik:...
Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év...
A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.